Mini Gépjárművek

Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek
Mini Gépjárművek

A Mini a világ egyik legsportosabb kisautója. Történetének kezdete az ötvenes évekig vezethető vissza. Elsőként a British Motor Corporation elnöke, Leonard Lord szorgalmazta, hogy szükség lenne egy teljesen belföldi gyártású, kis fogyasztású, gazdaságosan üzemeltethető, alacsony karbantartásigényű, a széles néprétegek által is elérhető árú kisautót gyártani, majd 1957-ben megbízást is adott Sir Alec Issigonis számára az autó megtervezésére. Kikötésként mindössze annyit adott meg, hogy négy személy férjen el benne, megbízható, olcsó és a BMC más autóihoz hasonlóan sportos és jó hajtású legyen. Eleinte nehéz feladat volt a motor, a sebességváltó és a négy ülés megfelelő elhelyezése, de aztán 1958-ra megszületett a kisautó rajza. A jobb kormányzás és térkihasználás érdekében a karosszéria négy sarkába helyezték a kerekeket, a kis motor pedig az alig 948 cm³-es űrtartalom ellenére kellően erős volt. Az autó az akkoriban szokásos négyfokozatú sebességváltót kapta, így lendületes, gazdaságos és alacsony fogyasztású lett. Mivel az 1959-ben bemutatott prototípus az eredetileg tervezett motorral túl gyorsnak bizonyult, ezért a sorozatgyártású modell kisebb méretű (848 cm³-es) és teljesítményű (34 LE-s) motort kapott, ami még mindig megfelelően mozgatta a mindössze 600 kilogrammos önsúlyú kocsit. Később John Cooper megalkotta a Mini Cooper S-t, ami sok versenyen állt helyt kiválóan. A Mini az évek során nagyon sokat fejlődött, de még a mai modell is hűen őrzi az első példányok jellegzetessé vált vonásait, mint amilyen például a kerek fényszóró, illetve a sportos viselkedés.

 

Tisztelt Partnerük!

Kizárólag új Mini autók közvetítésével foglalkozunk!

Ha Ön Mini gépjárművet kíván vásárolni, kérjük kattintson az  „Ajánlatot kérek” gombra és töltse ki pontosan az adatlapot. Csatolja a Mini kereskedőjétől kapott árajánlatot.

Ezen adatok beérkezését követően magyarországi Mini márkakereskedő partnerünk cégünkön keresztül ajánlatot tesz Önnek az Ön által megküldött paraméterek alapján a kiválasztott felszereltséggel rendelkező új autóra. Ha ezen ajánlat elnyeri tetszését, partnerünk felveszi Önnel a kapcsolatot, és lebonyolítja az autó adásvételét.

Partnerük több évtizedes múlttal rendelkezik a Mini autók értékesítésében és teljeskörű szolgáltatást nyújt Önnek. 

A Mini márkakereskedő partnerünk a következő szolgáltatásokkal áll vásárlóink rendelkezésére: 

  • Új autó értékesítés
  • Használt autójának beszámítása
  • Hitel, pénzügyi lízing, tartósbérlet, biztosítási ügyintézés
  • Garanciális és garancia időn túli szerviz

Megteszünk mindent annak érdekében, hogy Ön kedvező áron jusson hozzá új Mini gépkocsijához.

Kérdés esetén írjon nekünk az info@bestprice.hu E-mail címre.

Köszönjük, hogy igénybe veszi szolgáltatásunkat!

 

Adatok
Cikkszám
Mini
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Ajánlatkérés